Döntéselőkészítő képzés közép- és felsővezetőknek, önálló vállalkozóknak és IT szakértőknek a szabad szoftverek használatának technikai, megbízhatósági, pénzügyi és jogi vonatkozásairólA kurzus célja megalapozni az oktatási, államigazgatási és üzleti szervezetek részére a szabad felhasználású szoftverekre való áttérést.
1) A képzéshez szükséges előismeret: alapfokú számítógép-kezelés (a számítógép be- és kikapcsolása, felhasználói szoftverek – például szövegszerkesztő - elindítása és leállítása, kezelésének elemei, alapvető háttértárolók és perifériák használata). 2) A képzés során a résztvevő rövid áttekintést kap az ajánlottoperációs rendszer, a szövegszerkesztő, táblázatkezelő, adatbázis-kezelő és böngésző alkalmazásáról, valamint ezek fizetős megfelelőivel való összehasonlításáról. 3) A képzés végére a résztvevő meg fogja tudni különböztetni egyrészről a kereskedelmi szoftvert, shareware szoftvert és freeware szoftvert, másrészről a zárt szoftvert, a nyílt forráskódú (open source) szoftvert és a szabad szoftvert (free software).
a.Tényszerű, összehasonlító bemutatót lát szabad szoftverekből felépülő teljes irodai rendszerekről;
b.fel tudja mérni a szabad szoftverek biztonsági jellemzőit (mind adatvesztés elleni biztonság, mind illetéktelen hozzáféréssel szembeni biztonság, mind vírus- és egyéb malware-támadás elleni biztonság tekintetében);
c.kalkulálni tudja a szabad szoftverek bevezetésének illetve a szabad szoftverekre történő áttérésnek az időbeli és anyagi ráfordítását;
d. tisztában lesz ennek jogi hátterével és feltételeivel;
e.ismerni fogja a szabad szoftverek mögött álló támogató háttérhez való hozzáférés lehetőségeit.
Ezt a kurzust azoknak ajánljuk, akik szívesen szívesen tanulnák meg a számítógép otthoni és irodai használatának alapjait (az operációs rendszer kezelését, a szövegszerkesztést, táblázatkezelést és bemutatókészítést) ingyenes, tetszőleges célra legálisan használható, megbízható, könnyen kezelhető, sokoldalú szabad szoftverekkel.
Ez a kurzus kicsit olyan, mint a bezárt doboz, amelyikbe benne van a kulcs: a számítógép-kezelés alapjait tanítja úgy, hogy a kapcsolattartás számítógép segítségével folyik.
A kurzus végére elért kompetencia:
teljes körű billentyűzethasználat (begépelni a kis- és nagybetűket, számokat, a billentyűzeten lévő speciális jeleket; használni a billentyűzet többi gombját);
a CD- vagy DVD-meghajtó használata (lemezt betenni, kivenni); a pendrive illesztése (a csatlakozóba dugni és biztonságosan kihúzni);
a nyomtató kezelése (be- és kikapcsolni, papírt betenni, az elakadásokat megszüntetni);
a legelemibb képernyő-műveletek elvégzése (legördülő menüből választani, jelölőnégyzetet bejelölni és a jelölést megszüntetni, rádiógombot kiválasztani);
a képzéshez szükséges szoftverek (Moodle, Skype, WiZiQ, Ustream) biztonságos és magabiztos használata.
Ezt a kurzust azoknak ajánljuk, akik - a kezdő ismereteken túljutva - meg kívánnak ismerkedni egy ingyenes, tetszőleges célra legálisan használható, megbízható, könnyen kezelhető, sokoldalú szabad operációs rendszerrel .
1)Előfeltétel: a kezdő ismeretek.
2)A modul végére elért kompetencia:
a.az operációs rendszer felismerése,
b.adott felhasználói szoftvernek az adott operációs rendszerrel való összeférhetősége megállapítása;
c.valamely felhasználóbarát szabad operációs rendszer telepítése önállóan vagy más operációs rendszer mellé;
d.az operációs rendszer frissítése, törlése;
e.az operációs rendszer kezelőfelületének használata, a biztonságos felhasználáshoz szükséges beállítások;
1)Előfeltétel: az operációs rendszer biztonságos és magabiztos használata
2)A modul végére elért kompetencia:
a.új bemutató létrehozása bemutató-sablonnal és anélkül;
b.a bemutatókészítő kezelőfelületének használata;
c.a diakép létrehozásának és kezelésének, beállításainak alapműveletei (többek közt: szöveg begépelése, törlése, javítása, tördelése);
d.karakter- és diakép-formázás (többek közt: tabulátorral, felsorolásokkal és számozásokkal, stílushasználattal, kép, táblázat és diagram beillesztésével);
1)Előfeltétel: az operációs rendszer biztonságos és magabiztos használata.
2)A kurzus végére elért kompetencia:
a.új táblázat létrehozása;
b.a táblázatkezelő kezelőfelületének használata;
c.a táblázat létrehozásának és kezelésének, beállításainak alapműveletei (többek közt: szöveg, szám és formula begépelése, törlése, javítása, szöveg tördelése);
d.aritmetikai műveletek,
e.hivatkozások,
f.függvények (25 fontos függvény);
g.relatív és abszolút hivatkozások;
h.cellák másolása, mozgatása, beszúrása és törlése;
Ezt a kurzust azoknak ajánljuk, akik - a kezdő ismereteken túljutva - a bemutatókészítés, a szövegszerkesztés és a táblázatkezelés műveleteit akarják elsajátítani ingyenes, tetszőleges célra legálisan használható, megbízható, könnyen kezelhető, sokoldalú szabad szoftverekkel..
1)Előfeltétel: az operációs rendszer biztonságos és magabiztos használata.
Az a tanuló, aki már jártas valamilyen operációs rendszer, szövegszerkesztő, táblázatkezelő és/vagy bemutatókészítő használatában az általános otthoni és irodai feladatok körében, a kurzus végére megszerzi ugyanezt a jártasságot ingyenes, tetszőleges célra legálisan használható, megbízható, könnyen kezelhető, sokoldalú szabad szoftverekkel is.
Kedvenc meséim egyike:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kék város. Kék utcák, kék parkok; kék kertekben kék emberek kék paradicsomot termesztettek. A várost átszelő kék folyó partján állt egy kék palota, s annak egyik kék szobájában üldögélt egy kicsi piros törpe és ezt mondta magában: Hű, de nem illek én ebbe a mesébe!
Aki belelapozott az élethelyzethez igazított tanulás tankönyvébe vagy belehallgatott valamelyik, erről a módszertanról folyó képzésbe - annak valószínűleg nem okoz meglepetést ennek a mesének az üzenete...
Rodin: Gondolkodó című szobrának Lego-változata és az arról készült fénykép Andrew Lipson alkotása; a képet az alkotó engedélyével használjuk a http://www.andrewlipson.com/thinker/ oldalról.
Ez a módszertan egyszerű elemek egyszerű kapcsolataiból építi fel a tanulási folyamatot - így magától értetődően merült fel az a gondolat, hogy a szabványos Lego-elemekből felépített "gondolkodó ember" lehet a módszertan legjobb jelképe.